• An Image Slideshow
You are here:
Tartalomjegyzék
Jakab Tibor természetfotós
2. oldal
Minden oldal




Vadon élő állatok fotózása

2009. május 7.

 

Az idei év immáron ötödik fő foglalkozásán ismét szép számmal gyűltünk össze. A gyűlés elején Füleki László ismertette a Mafosz Szalonra beküldött képeinkkel elért kitűnő eredményt (65 fotókörből 10. helyezettek lettünk és a kiállításra három kép is bekerült.) Felhívta a figyelmet a Bonyhádon megrendezésre kerülő Fotóművészeti Nyári Egyetemre, amelyen a kiállítás is látható lesz, de főképpen továbbképzési lehetőséget jelenthet a tagoknak.

Ezután az április 25-én megrendezésre került Észak-magyarországi Digiráma Bemutatót értékelte. Megállapította, hogy a rendezést mind a résztvevők, mind pedig a zsűri dicsérte, köszönhetően a fotóköri tagok önzetlen segítségének, akik közül Kalácsi René és Budai József előkészítésben nyújtott munkáját emelte ki. (És ne feledkezzünk meg Füleki Laciról sem! Megj: René) A bemutató a Fotókör sikerét is hozta, hiszen Budai József különdíjat nyert, akit tapssal köszöntöttünk.

Folytatásképpen Kalácsi René hívta fel a figyelmet a Digitális Fotó Magazin legújabb számára, melyben ismét értékes cikkek találhatók. Invitált bennünket a patai pinceajtókról szóló kiállítására, ami május 11-től lesz látható egy hétig a Művelődési Házban. Végül ismertette az este programját.

Ezek után Fehér Miklós részletes élménybeszámolóval együtt mutatta be 20 képét, amelyek hagyományos filmre készültek és közülük számos jelent meg újságok címlapján, plakátokon.

A képek vetítése után fő programként következett Jakab Tibor hevesi természetfotós, a Diginatura Fotóklub vezetőjének előadása növények és állatok fotózásáról. Róla tudni kell, hogy többször volt díjazott az Év Természetfotósa pályázaton (1999, 200, 2001, 2002), mely hazánk legrangosabb természetfotós versenye illetve kétszer volt a Foto-Video Magazin éves versenyén az Év Természetfotósa.

Előadásának elején képein keresztül mutatta meg egyrészt a nézőpont jelentőségét, melynek lényege az élőlény szintjéről vagy a merőlegesen felülről történő fotózása, másrészt a háttér jelentőségét, mely a tetszetős tálalás miatt sok esetben fontosabb a témánál is.




 

Letöltések

  • Diaporámák

  • ElÅ‘adás PDF

  • Alapszabály

Haláltábor

Isten házai

USAporáma

Butterflys

Füleki László

Budai József

Tájfotózás

Riportfotózás

Épületfotózás

Fekete-fehér ábrázolás

HDR technikák

Természetfotózás

Makrofotózás

Diaporáma készítés

A Világ háta

 

Szempontok diaporáma

Látogatók

Oldalainkat 8 vendég böngészi

Ajánlatok

Please wait while JT SlideShow is loading images...
Naturart - Az év természetfotósaOnline természetfotós magazinMAFOSZ - Magzar Amatőr Fotósok Országos SzövetségeMátrai fotósok oldalaPixinfo - Minden ami fotó

Szavazás